III. Béla – Magyarország felvirágoztatása

III Béla - történelmi kalandregény

A magyar múlt titkai iránt érdeklődő olvasó III. Béla Árpád-házi királyunk történelmileg hiteles életregényét tartja kezében.

A XII. század második fele az ő uralkodásának köszönhetően a magyar történelem egyik legsikeresebb szakasza volt. Béla ifjú éveit a gazdag és hatalmas Konstantinápolyban töltötte, az itt szerzett tapasztalatainak, valamint a tehetségének köszönhetően a magyar trónra kerülve sikerült felvirágoztatnia hazánk gazdaságát és kultúráját. Ebben az időben vált Magyarország Európa egyik leggazdagabb országává.

„III. Bélának nem csak a történelmi jelentősége érdekelt, hanem az élete is. Történelmi igazságérzetem mellett azt is fontosnak tartottam, hogy III. Béla élete tán valamennyi Árpád-házi királyunk közül a legkalandosabb volt.

A történelemkönyvekből jól ismerjük a sikereit, e regényből viszont az is kiderül, hogy a győzelemig milyen küzdelmes és igencsak kalandos út várt rá.”

Részlet a könyvből:

“Békével a szívemben léptem a magyar földre, most is békével és szeretettel állok itt előttetek. Segíteni jöttem, nem harcolni. Mint tudjátok, kilenc éve a keletrómai császár udvarában élek. Nem jó szántamból mentem oda, hanem a béke zálogaként túszként vittek el innen. Kilenc év hosszú idő, mivel a császár megkedvelt, és sokáig nem volt fiú utódja, megtett engem a császárság trónörökösé. Végül született egy fia, a trónörökös címemet elveszítettem, amit valójában nem sajnáltam, mert annak idején a magyar udvarban úgy neveltek, én csak másodszülött vagyok, a trón várományosa a bátyám volt. Én a császári trónörökösséget feladatnak tekintettem, ezért alaposan felkészültem rá, sokat tanultam, ha eljön az idő, ne valljak szégyent. Most sem azért indultam erre a hosszú útra, mert a bátyám trónjára vágytam volna. Segíteni jöttem neki, mert a császár udvarába egy hírnök azt üzente, bátyám, a király, bajban van. Lukács érsek megjövendölte a halálát, ahogy a trónbitorló István nagybátyám halálát is napra pontosan megjövendölte. A császár a hírt komolyan vette, mellém adott egy sereget, hogy a bátyám rendelkezésére tudjak állni, és ha kell, tudjak segíteni. Arra is felkészített, hogy ha úgy adódik, mint trónörökös vállaljam a feladatot. Nem ellenségként jöttem, hanem alázattal a népem iránt segítőnek. Nem akarom az országot a római császár hűbéreseként kormányozni, a császár sem várja el tőlem. Már megtanultam, a magyar népet nem lehet szolgaságba vetni, ezért inkább békét kíván. Nyilván nem öncélú a békekívánsága, hatalma már nem olyan erős, mint régebben volt, ezért szeretné, hogy nyugatról ne háborgassák, béke legyen. Ha azt kérdeznétek, ha a császár ereje meggyengült, akkor nekünk miért jó, ha nem támadjuk meg, akkor azt mondom, elég volt az országnak az állandó háborúból! Béke kell, mert csak akkor van fejlődés, csak akkor gyarapszik az ország. Ha gazdagok vagyunk, akkor jobban meg tudjuk védeni magunkat. Ha keleten harcolnánk, könnyen kapnánk támadást nyugatról, emlékezzetek a múltunkra, hányszor akartak minket kisöpörni nyugatról. Ha keletről nem kell tartanunk támadástól, akkor nyugat felé erőt tudunk sugározni. Ez a föld a mi hazánk, ezt nem adjuk senkinek, kötelességünk megőrizni az utódjainknak, és ha béke marad e földön, egy gazdag, erős országot hagyhatunk örökségül.”