Advent harmadik hetében vagyunk

Advent harmadik hetében vagyunk. A hagyományos adventi koszorún négy gyertyát helyeztek el, három lilát és egy rózsaszínt. Mindegyik gyertyának van egy szimbolikus jelentése, ahogy a múlt héten írtam a második gyertya a reményé. A gyertyák sorrendjének is van meggyújtási szabálya. A két lila gyertya után következik a rózsaszín és végül, ismét a lila. Míg a lila gyertyák, melyeknek szimbolikus jelentése a hit, a remény és a szeretet, visszafogottságra, befelé tekintésre inti az embereket, a rózsaszín az öröm színe.

Advent a várakozás időszaka. A megszületendő kis gyermek, Jézus születését várjuk. A jézusi egyházak szerint, Isten gyermeke születik le közénk. A harmadik, a rózsaszínű gyertya az Úrral való találkozás örömét hirdeti a hívőknek. Az örömöt akkor tudjuk igazán megélni, ha van kivel megosztani, ezért ehhez nem kell visszafogottság.

A héten érdemes végiggondolni, mennyi öröm történt az életünkben, sokszor arra is örömmel tudunk visszatekinteni, ami korábban talán bosszúságot okozott. Nem csak az idő szépíti meg a múltat, hanem idővel át tudjuk értékelni a korábbi eseményeket. Érdemes gyűjteni gondolatban az életünk örömeit, hogy amikor vasárnap meggyújtjuk a harmadik gyertyát, Jézus születését jelentő örömünk mellett, az életünk örömeire is emlékezhetünk.

hagyomanyos-adventi-koszoru