2021

Elérkezett az év utolsó napja. Ilyenkor el szoktunk gondolkodni, hogy milyen is volt az elmúlt évünk. Az ember hajlamos azt mondani, régebben minden jobb volt. Persze ki nem mondja, hogy jobb volt fiatalnak lenni, mint korosabbnak. Véleményem szerint akkor élünk boldog életet, ha az életkorunknak megfelelő az életünk is. Eszerint ítéljük meg az elmúlt évünket. […]

2021 Read More »

Az élet maga a Camino

Karácsonyra kaptam egy könyvet Máté-Horváth Nóra írta, A Camino maga az élet címmel. A legjobb caminos könyv, amit eddig olvastam. Az életem szerencséje úgy hozta, ha nem is zarándokúton, de egy turista busszal jártam a szent Jakab útján, néhány helyen mi is voltunk, ami a könyvben szerepel, és végül eljutottunk Santiago De Compostelába. Természetesen a

Az élet maga a Camino Read More »

Advent harmadik hetében vagyunk

Advent harmadik hetében vagyunk. A hagyományos adventi koszorún négy gyertyát helyeztek el, három lilát és egy rózsaszínt. Mindegyik gyertyának van egy szimbolikus jelentése, ahogy a múlt héten írtam a második gyertya a reményé. A gyertyák sorrendjének is van meggyújtási szabálya. A két lila gyertya után következik a rózsaszín és végül, ismét a lila. Míg a

Advent harmadik hetében vagyunk Read More »

Kaptam egy újabb olvasói véleményt

Tisztel Ormai Gyula! Orsi lánya, kolléganőm a keszthelyi oviban és büszkén újságolta, hogy Ön írt és meg is jelentetett egy történelmi könyvet III. Béláról. Első gondolatom a férjem volt, hogy elviszem neki, mert szereti a történelmi könyveket, aztán úgy is lett. Hazavittem és helyette én olvastam el, pedig nem tartozik a kedvenc témájú könyveim közé.

Kaptam egy újabb olvasói véleményt Read More »

Árpád-házi királyaink

Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni III. Béla királyunk időszakát, mellékelek két cikket, amelyek egy rövid ismertető mellett bemutatják az Árpád-házi királyokat. III. Béla természetesen a második cikkben szerepel. Érdekes az első írás, mert ebbe már beletették Géza fejedelmet is. Nagyon jó írások, érdemes elolvasni, ezzel feleleveníteni a történelmi ismereteinket.

Árpád-házi királyaink Read More »

Zen szólás

„Amikor egy zsebtolvaj találkozik Buddhával, csak a zsebeit látja.” Zen szólás A könyvek felnyitják a szemünket, hogy a Buddhát is meglássuk.

Zen szólás Read More »

Vásárolj szállítási költség nélkül

Hamarosan indul a karácsonyi vásárlási roham. Nincs még ötleted? Vásárolj könyvet ajándékba. Visszatart a magas szállítási díj? III. Béla – Magyarország felvirágoztatása szép ajándék mindenkinek! Ha személyesen megkeresel, rugalmasan segítek, hogy szállítási díj nélkül megvehesd a karácsonyi ajándékodat! Hívj a 0630/721-0252 telefonszámon, vagy keress meg a gaszton0121@gmail.com email címen.

Vásárolj szállítási költség nélkül Read More »